Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Iszunk

A magyar értelmiség előtt két út áll...

Az ír szabadság jelképe

Bár sokan a whiskey-t tekintik a hagyományos ír italnak, van egy főzet, a poitín, amelyet az írek évszázadokon át illegalitásban főztek, és ma már újra szabadon hozzáférhető.

ireland-2406905_1280.jpg

Elérkeztünk az Iszunk blog századik bejegyzéséhez, és a jubileumi alkalomra végre megírtam egy olyan témát, amit a blog indulása óta terveztem.

A poitín (ejtsd kb.: pocsín) az írek történelmi itala. A neve a kis üstre használt gael szóból ered, és az ír szerzetesek már legalább az 1400. esztendő óta nagy gonddal főzték. (Egyesek már a VI. századra datálják a gyártás kezdetét, de erről hiteles információk nem állnak rendelkezésre.) 1661-ben a hódító angolok először törvényt hoztak, hogy a házi fogyasztásra készített italok után is jövedéki adót kell fizetni, majd – miután erre az írek csekély hajlandóságot mutattak – 1760-ban engedélyhez kötötték a lepárlást. (Érvényben volt még egy olyan rendelkezés is, hogy a királyság hegyvidéki területein, a piactartó városoktól távol tilos lepárlást végezni.) A poitín így illegális italként az ír szabadság egyik titkos jelképévé vált. A közel 400, föld alatt töltött év során a falusias területeken lepároltak mindent, amit találtak: hámozatlan burgonyát, árpát, búzát, melaszt, cukorrépát, még vadalmát is, a végeredmény pedig gyakran 80-90 százalékos alkoholtartalmú, olykor tényleg gyilkos ital lett. A hétvégi vedelések során, a vakságot és egyéb mellékhatásokat megelőzendő, olykor tejbe öntve ellenőrizték a főzet tisztaságát: ha összerántotta a tejet, bölcsebb volt nem meginni. Ebből az időszakból származnak azok a népi praktikák is, mely szerint poitínt ködös időben főzik, hogy ne tűnjön fel a füst (jó, erre Írországban nem kell sokat várni), az üstöt pedig a legelőket elválasztó alacsony kőkerítésre helyezik, hogy ha mégis lebuknának, ne lehessen bebizonyítani, kihez is tartozik a berendezés…

1971-től a hatóságok engedélyezték a poitín készítését exportálás céljából, így a shannoni és dublini vámmentes boltokban már hozzá lehetett jutni. 1997-ben pedig a hazai piacra is legalizálták, de már ellenőrzött körülmények között. Persze azóta már ki is tört a balhé, hogy kinek az itala hiteles. Az árpából főzött Teelings például sokak szerint csak érleletlen gabonawhiskey, de azon is nagy a felháborodás, hogy koktélalapanyagként is reklámozzák. Az biztos, hogy 2008 óta földrajzi védettséget élvez a poitín, vagyis csak Írországban készülhet – beleértve Észak-Írországot is. 2015-ben pedig technológiai leírás is készült az italról, ami limitálja az alapanyagokat - így például már nem főzhető bele a használt traktorgumi -, valamint a hordós érlelési időt, mégpedig 10 hétben. Ez egyébként a legfontosabb különbség a poitín és az ír whiskey között, utóbbinak ugyanis legalább három évet kell fahordóban töltenie. Érdekes módon az alkoholtartalmat csak alulról korlátozza a jogszabály: ma is legalább 40 százalékosnak kell lennie a poitínnak, felfele viszont elvileg 94,7 százalékig is el lehet menni. Cserébe metanol csak 30 gramm lehet 100 liter tisztaszesztartalomban, kizárandó a történelemben gyakran emlegetett megvakulást. Az ital eredeti karakterének megőrzése érdekében az olyan kiegészítő eljárásokat, mint például az aktívszenes szűrés, a jogszabály nem engedélyezi. Szabad viszont hagyományos ír gyümölcsökkel, fűszerekkel és gyógynövényekkel ízesíteni, mert erre vannak történelmi példák is.

poitins.jpg

(Kortárs poitínok. Fotó: Glendalough Insta)

Személyes találkozásom az itallal a Glendalough poitínja volt a dublini reptéren, abból is a „Mountain strength” változat, ami 60 százalékos. Ők cukorrépát és malátázott árpát használnak, az italt pedig szűz ír tölgyhordókban érlelik egy darabig. A végeredmény egy édeskés, egyesek szerint erjedt krumplira emlékeztető ízű, elég szigorú, de szerethető ital, amire muszáj sok vizet inni, annyira szárít. Talán nem véletlen, hogy az írek másnaposságra használt szava a póit…

A The Rare Auld Mountain Dew című dal is erről a remek italról emlékezik meg:

Slaínte!

A bejegyzés trackback címe:

https://iszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3214466206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Iszunk

Hiánypótlónak szánt hírblog. Borokról, (kézműves) sörökről sokan írnak, egyéb italokról meg szinte senki. Hazai és nemzetközi hírek, újdonságok, különlegességek. Egészségünkre!

Állandó oldalak

Facebook oldaldoboz